Köszöntelek!

Egyetlen percig sem tagadom, hogy az oldal a maga nemében "összelopott". Cserébe viszont ami összeáll belőlük, az remélhetőleg egyedülálló - és remélhetőleg követendő, vagyis akinek inge, az felveszi.

A Semmelweis Egyetem orvostanhallgatója vagyok. Ha az élet úgy hozza (és kitartásom is megmarad), gyermekorvos leszek. Miért? Nem, nem azért, hogy én legyek mindenki példaképe. Nem azért, hogy élvezzem a tekintélyt, amit a rászorultság hív életre. Nem azért, hogy én tudjam kiválasztani a legjobb, legfantasztikusabb gyógyszert, amitől a beteg gyerkőc meggyógyul (én pedig 30 doboz felírása után üdülési csekket kapok ajándékba. Igen, ez a mai praktizálás szerves alkotóeleme...).

...Hanem azért, hogy én magam gyógyítsak. Azért, hogy megtanítsam a gyerekeknek, hogy hogyan kell meggyógyulni. Maguktól. És ebben hogyan segíthet minden más: gyógyszer, mese, dal, képzetek, kirándulás, hit, bizalom, szeretet... egy másik ember. Legyen akár orvos, szülő, nagyszülő, kistestvér, nagytestvér, ikertestvér, nagymama, tanítónéni, egy ismeretlen az utcán... bárki!

Honnan merítek? Hát nem az anatómiakönyvből és a biokémia-jegyzetekből, az bizonyos. Helyettük nyitva tartom a szemem, a fülem és a lelkem. Igyekszem megjegyezni és lejegyezni az örömöt, a pozitivitást, a szépet: akár egy dallam, egy könyv gondolatvilága, egy nagyszerű kézműves ötlet vagy egy tündöklő mosoly.

Persze mindezek nem fognak az engedélyhez segíteni, hogy segíthessek. Az anatómia és a biokémia tehát maradnak, marad a sebészet, ideggyógyászat, belgyógyászat...
Részben ezért is van az oldal. Hogy engem segítsen. És másokat hasonló csizmában, ha idetévednek.

Az élet túl rövid és nincs soha elég időnk arra, hogy derűssé tegyük azok szívét, akikkel együtt járjuk sötét útját...

Hát siessünk jók lenni!